Gát György, second part: The Return of the Szipoly
Gát Györgyöt faggatták a kedves chatelők tegnap ehelyütt, az origo vendégszobájában. Érdekes lett - főleg az a rész, amikor jeles rendezőnk, sztorigazdánk, tervcsőszünk a művészi koncepcióról értekezik, már hogy igen, ezt direkte ilyennek akarták - ellenben jómagam inkább arra az anyagra lennék kíváncsi, ami végül nem került bele a valószínűleg jócskán meghúzott beszélgetésbe, egy-két „menj a picsába!” nyilván elcsattant, ugyebár.
Mindenesetre Gát György, a „Família Kft.”, az „Angyalbőrben”, és a „Linda” édes jó apukája megérdemli a tockost, hátha akkor lefejeli az asztalt, és felébred végre. Nem az a baj ugyanis, hogy csinált egy szar filmet, hanem hogy mindezt szalonnától hájasan, egy legenda grabancába kapaszkodva tette. És így azt is a saját szintjére rántotta le egy picit – legalábbis annyira, hogy amikor a „mi Marcinkat” nézzük, akkor nyilván a fejünkbe villan majd ez a zsírmocsok is.
Speciel nem dühöngök, mikor meglátom Uwe Bollt. Gát Györgytől viszont rohadtul elkap a kólika.
A Macskafogó 2 nem kevésbé volt csalódás, ott ellenben a Ternovszkyék, ha büdösen is, de végül csak kikecmeregtek a saját szarukból. Nem igyekeztek többet hemperegni benne a kelleténél. És tegyük hozzá: volt ott némi tisztelet, meg szellem, meg tudás. Csak elcsúszott, no, van olyan. De Gát György maximum a Morganjével feszíthet a Bukott Kabalák Szigetén - bár a furcsán csurranó állami támogatás pedzegetése után jómagam nem biztos, hogy előhuzakodtam volna a 12 millió forintos autómmal. Nem illik fingani társaságban, vagy ha már kibújt, akkor ne hajtsa senki az orrunk alá a gőzt. Tessék megszeppenve nézni egy kicsit, csöndesen lamentálni. Had nyissunk ablakot.
A Kis Vuk jelenleg a 4. legrosszabb film a neten fellelhető legnagyobb filmes oldal, az IMDB szerint. És hip-hop, jön a harmadik rész (talán inkább a második, drágám), mert ez bizony - álljunkfel, ha szól a Himnusz! - valóban kirobbanó siker.
Csapná agyon az erdész egy szívlapáttal.
